2023. évi közgyűlés beszámoló

Beszámoló a Rokka Horgász Egyesület 2023 évi közgyűléséről.

                Ez évi közgyűlésünket január utolsó vasárnapján, 29.-én tartottuk, a meghirdetett helyen, a KHESZ székház emeleti tantermében. Sajnos fél kilencre nem lettünk határozatképesek, ezért csak fél óra késéssel, kilenc órakor tudtunk kezdeni.

                Elhangzottak a tisztségviselők beszámolói a 2022 év tevékenységéről, pénzügyi és sport eredményekről, gazdálkodásról, és az idei év terveiről is beszéltek, miközben kivetítő segítségével tavalyi fényképeket lehetett nézni.

                Az idei év különleges, hisz egyesületünk ötvenedik születésnapját ünnepli. Ennek apropóján tartott rövid megemlékezést az egyesület megalapításáról, és a kezdeti tevékenységéről Járosi Pál sporttársunk, aki irigylésre méltó szellemi frissességgel, jegyzet nélkül már-már lexikális pontossággal beszélt erről az időszakról.

                Az egyesület elnöke a tagság nevében emléktáblákat, és egy-egy üveg bort ajándékozott a jelenleg is tagságunk soraiban tevékenykedő két utolsó alapító tagnak, Járosi Pálnak, és Moravszki Endrének, az egyesületet idáig segítő volt vezetőségi tagok közül a jelenlévő Jantyik Tamásnak. Egy csokor virágot kapott eddigi vezetőségeken átívelő segítő tevékenységéért Molnár Magdolna. 

                Zárásként a közgyűlés elfogadta a beszámolókat, és az érdemi rész befejeződött.

Míg a társaság a tanteremben gyűlt, az udvaron Urda András  és párja a fel-feltámadó szélben egy finom pörköltet készített, melyet elkészülte után ki is tálaltak. Az ebéd végén születésnapi torta is volt, így elmondható, hogy méltó módon emlékeztünk meg fél évszázados egyesületünkről!

Képek a Galériában!