Tisztelt Horgásztársak,
Az idei KHESZ szervezésében megrendezett Pünkösdi horgászversenyen a Rokka HE két csapatot is benevezett. A verseny a vírushelyzet miatt nem a megszokott módon, össznépi gyülekezéssel indult és záródott, de ez szerencsére nem befolyásolta a szokásos szervezettséget, mérlegeléseket és vendéglátást a KHESZ munkatársai részéről.
Sajnos a halak kapókedve nem kedvezett a versenyzőknek, a szokásos 500kg körüli összfogás helyett idén 230kg körüli összmérlegelés született. Információink szerint a versenyző csapatok fele egyáltalán nem tudott mérlegelni egyetlen egy halat sem, annak ellenére, hogy az idei tavaszi telepítéssel és a MOHOSZ által juttatott 3 nyaras pontyokkal együtt van hal bőven a holtágakban.
A legnagyobb hal egy 13,8kg ponty, mely az utolsó nap reggelén került mérlegelésre, így addig egy 10,8kg ponty volt a listavezető. A résztvevő 65-75 csapatból a Rokka HE Jantyik Tamás – Filozof Máté csapat a legelején, kb 11-15. helyen végeztt, sajnos a másik csapat, Stégermájer Zsolt – Pepó Mátyás, mérlegelés nélkül zárta a versenyt.