-->
   
 
2007 Csökmő Elnök-Titkár horgászverseny a KHESZ szervezésében

Az idén olyan szerencsében volt részem, hogy vezetőségünk felajánlotta, részt vehetek a csökmői versenyen. Bevallom örültem a lehetőségnek, mert ott még nem pecáztam, és sok jót hallottam a vízről.
A verseny péntek délután kezdődött és szombaton a délelőtti órákban fejeződött be. Igéretes versenynek indult, mivel előtte telepítés volt a tavon. Igen mondhatjátok, hogy így könnyű halat fogni,de nem egészen így alakult.
Én Such Gyurival mentem a versenyre, előtte megvettük az etetőanyagot és csalit, ugyanis üres horogra még a polgármesternek sincs kapása állítólag. Mire Csökmőre értünk már jópár egyesület képviselete ott gyülekezett a megbszélt helyen. Meglepődtem, amikor pár ismerős is ott volt. Szerintem jó kis társaság gyült össze és nem is voltunk kevesen, mintegy 52 egyesület 104 horgásza várta az új ügyvezető beszédét és az azt követő sorsolást és versenyt. Gyuri bátyám, mint első ottani versenyesre bízta a hely kihúzását. Effektíve sikerült jó helyet húznunk, ennek azért örültünk.


A szomszédaink bemutatkozása után, akik a Kétegyházi Sporhorgász Egyesület-et képviselték, elhelyezkedtünk és kezdődhetet volna a verseny. Szóval ez pálinka nélkül nem megy. Sanyi bátyámnak és Aladár bátyámnak is volt ilyenirányú felszerelése, így miután Aladár bátyám és Gyuri megcsinálták a mi helyünket, meg is ünnepeltük a találkozást. Jelzem nem vagyok pálinkás, de finom volt.
A tó kínálta magát, és már gondolataimban láttam, amint szebbnél szebb halakat fárasztok. Az idő telt, mi bedobáltunk, vártuk a halakat. Közben jöttek menetek a horgászok, hiszen Ők évek óta összegyülnek itt, ismerősek egymás számára.
Az első halra kicsit sokat kellett várni kb 3-4 óra után jött. De örültem neki,mert ez volt az első kapás. A ponty 1,15kg-ot nyomott. Új reményt adott, hátha elindultak a halak. Igazából mégse unatkoztunk, mert jókat beszélgettünk Sanyi és Aladár bátyámmal. Meséltek nekünk a saját kezelésű tavukról is.

Sajnos a halak nem igazán kápráztattak el minket, de őszintén szólva előttünk volt még az éjszaka és a hajnal. A versenyszakasz amúgy 4 szektorra volt osztva, és a szektorokon belül 10-15 versenyhely volt kb. Mi az "A" szektor legvégén voltunk. Azt, hogy mi történt az utánunk lévő szektorokban, sajnos nem tudtuk.
A verseny szerevezése szerintem jól sikerült. A sorsolás gyorsan, zökkenőmentesen lezajlott. A meghírdetett vacsora, ami most babgulyás volt, nagyon finom volt. Az új ügyvezető Nemes Attila is körbejárt és személyesen köszöntött mindenkit, és beszélt pár sort a jövőképpel kapcsolataban. Bután adja ki magát egy vezető embert dicsérni, de azt azért leírnám, hogy érdemes megismerni Attilát. A régi vezetést személyesen nem ismertem, de az újjal kapcsolatban eddig csak pozitívumokat tapasztaltam (szemétgyűjtés félhalmon, megnövekedett ellenőrzések, személyes beszélgetés).
Szóval a verseny. Hogy is mondjam? Mi úgyérzem tényleg mindent megtettünk. Felváltva ültünk a botoknál egész éjszaka, de egy árva mozdításunk se volt. Sajnos ez a sikertelenség folytatódott hajnalban is. Ekkor úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk matchbotos horgászattal halat produkálni. Sajnos ez se kedvezett nekünk. Jött hát a jóöreg feeder bot. Bár erre már akadtak kapások, de csak törpeharcsát sikerült fogni. Gyuri bátyám közben megakasztott egy szép, több mint 50dkg-os kárászt, majd ezt követően én is hasonlót. Ez is maradt a mi végeredményünk.

A kétegyházi szomszédaink se adták fel, pedig nekik még annyi "sikerük" se volt, mint nekünk. Délelőtt 10 óra lehetett, amikor Aladár sporttársnak szép kapása kezdődött. A rutinos horgász nem kapkodta el, megvárta a megfelelő pilanatott és akasztott. Látszott hogy szép hal lesz. Örültünk neki nagyon. A szákolás után egy több mint 3kg-os pontyot sikrült a mérlegeléshez felmutatniuk.

Ezzel a szép befejezéssel vége is lett a mi versenyünknek, mert lejárt az idő. Összepakoltunk és elindultunk mérlegelni. Már út közben hallottuk, hogy egy 8,74kg-os csukát fogtak. Mikor odaértünk láttuk, hogy másoknak nagyobb szeerencséjük volt, és tényleg szép halak vannak ebben a tóban. A versenyeredményeket elolvashatjátok a nyitóoldalon lévő Nemes Attila beszámolóból.

A házigazdák a verseny befejeztével a horgászokat vendégül látták a Puszta Csárdába egy ízletes marhapörköltre. Majd mindenki hazafelé vette az irányt, úgy érzem egy sikeres és emlékezetes horgászverseny után.

Halk információként jegyezném meg, hogy a jövőben tervezzük, hogy felvesszük majd a kapcsolatot Nemes Attilával és konkrét adatokat képeket, megközelítési lehetőségeket találhatok majd itt a honlapon a horgászható vízeinkről, többekközt a csökmői tóról is.
 
 
  Az oldalt készítette Stégermájer és Krasznai  
 
Untitled Document